Szent Imre szentté avatása után, a 11-12. század fordulóján épülhetett román stílusban, a 14. században bővítették gótikus stílusú hajóval és sekrestyével. Az 1697. évi Canonica Visitatio-ban jól fedett, Szent Imre herceg tiszteletére emelt templomként említik. 1710-ben barokk stílusban átalakították. Homlokzati fala felett elhelyezkedő kis tornyocskája már 1722-ben létezett, orgonáját 1760. körül készítették. Az épületet 1710-ben átalakították, 1829-ben, 1834-ben és 1908-ban javították. 1952-ben a több helyen beázott tetőzetet az akkor bevezetett műemléki palára cserélték; a további repedések megakadályozására a fal koronájára vasbeton koszorút, és vonóvasat építettek be. 1976-ban végezték az első műemléki helyreállítást Sedlmayr János építész vezetésével. Harangjai 1976-ig a tetőtérben voltak, ekkor a templom előtt felállított, modern haranglábra telepítették ki őket. 1999. és 2002. között állami forrásból egy olasz cég készítette el a falak megerősítését egy általa szabadalmaztatott technológiának megfelelően. Az alapfalak megerősítése után gyémánt fúrófejjel 70 mm átmérőjű furatokat készítettek a falakban hosszanti irányban és ezekben helyezték el a falkötő rudakat, melyeket a szükséges mértékben feszültség alá helyeztek. A rudak így a falakat szorosan össze tudják fogni, de rugalmasságuknak köszönhetően minimális mozgást engednek.

A kerítőfal kapuján bemenve a nyugati homlokzat elé kissé kiugró barokk, hagymakupolás torony magasodik fölénk. Timpanonos, két-két toszkán jellegű oszlop által tartott előrészen át vezet a tornyon keresztül az út a templomba. A hajó déli falához is csatlakozik egy négyzetes előcsarnok, ott a másik bejárat. Két nyílása van, egyik gótikus (a Tari család címerével), a másik reneszánsz stílusú. A templom északi falához csatlakozik a sekrestye. A szentélyrész háromkaréjos. A hajó csehsüveg boltozatos, félkupolával fedettek a szentélykaréjok. A hajó északi és déli falán falképek láthatóak, a szentélykaréjok képei a 15. század első negyedéből valóak. A ma szentélynek használt épületrész a 13. század közepén épült. A 14. század végén bővítették, nyugati végén kéthajós térrel. A török időkben megrongálódott, tető nélkül omladozó templomot a 17. században kezdték helyreállítani. 1978-1984 között történt a régészeti kutatás és a műemléki helyreállítás. A templomdomb melletti emelkedőn áll a Tari család erődített udvarházának romja. Nyugati falának maradványa viszonylag magasan áll, rajta a földszinti hálóboltozat és az emeleti ablaknyílások fészkeivel. Az udvarház elődjét a 14. század közepén építtette a Rátót nemzetségbeli László bán fia (Tari) István. A Tari család a 15. század elején építtette fel udvarházát, amelyet 1472-ig használt. Régészeti kutatására 1983-1984 között került sor.

Nem tudjuk biztosan, hogy ki és mikor építtethette a kővár korai magját. 1331-ben írtak Széchy Péter királyi várnagyról, aki Szanda várából parancsolt a váruradalomhoz tartozó környékbeli népeknek, akik különböző földesúri szolgáltatásokkal tartoztak a magas kővárban élőknek. Luxemburgi Zsigmond király kedvelt híveinek, a Pásztói családnak adományozta, majd a Csetnekiek kezére jutott. Mivel ők részt vettek Nápolyi László trónkövetelő oldalán a lázadásban, a győztes Zsigmond elkobozta, és feleségének,Cillei Borbála úrnőnek adta át, aki a befolyt jövedelmekből tartotta fenn fényes udvartartását. A 16. században, akkori birtokosa, a Báthory főnemesi család csak kismértékben erősítette meg a jelentéktelen várat, amit 1546-ban könnyedén elfoglaltak az Oszmán Birodalom csapatai. Híres várkapitánya, Hubiár aga a bujáki vár alatti réten vívott párviadalt Kapitán Györggyel, a hollókői parancsnokkal, egy rab váltságdíján való vitájuk eldöntése végett. A szandai „pogányok” gyakori rablóportyáinak megbosszulására végül 1551-ben a balassagyarmati magyar vitézek – a legenda szerint egy rejtett üregen keresztül – behatoltak a hegyi erősségbe, annak őrségét az utolsó emberig levágva. A győztes keresztény katonaság elvonulása során felrobbantotta falait, hogy többé ne szolgálhasson a „pogány” búvóhelyéül. Azóta egyre romosabb, régészeti feltárása és megóvása még várat magára.

Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi építmény elődje 18. századi, ebből azonban semmi sem maradt fenn. 1802-ben újjáépítették; főalakja, a megfeszített Krisztus mellett a két mellékalak ekkor Mária Magdolna és János apostol szobra volt. A Vatikán 1803. február 10-én teljes búcsút engedélyezett Szent Anna ünnepének miséjére és a szent kereszt felmagasztalásának ünnepére. A mostani építményt a források többsége szerint 1820-ban emelték. 1859-ben a viharos szél ledöntötte a kálvária keresztjét. A helyére Bécsből hozattak egy vas keresztet. A bujáki hagyomány szerint az 1800-as évek végén is vihar rongálta meg, de egy helyi mészáros költségén helyreállították. 1890-ben Kossitzky Lajos plébános faragtatta a ma is álló kereszteket. A vas keresztet, valamit Mária Magdolna és János apostol szobrát levitték a templomkertbe; ezek ma is a templom bejáratával szemben, a szabadtéri oltáron állnak. A kálváriát 1891. március 21-én újraszentelték. 1959-60-ban rombolni-bontani kezdték a kálvária kőfalának északi oldalát. Az alapfalból nagy köveket feszítettek ki, hogy ezzel siettessék a sarokfal leomlását. 1962 tavaszán a férfiak társadalmi munkában a hívek adományaiból vásárolt építőanyagokkal elkezdték a kápolna és a kálvária felújítását. A kálvária falában körben 14 ablakot nyitottak, és azokban helyezték el a stációs képeket.

A régebbi falurésztől Német-Zabartól keletre, a Tarna patak mellett elterülő rét közepén, kismértékben kiemelkedő dombon épült a templom. Eredetileg a XIII. században román stílusban, majd a XV. században csúcsíves stílusban átépítették. 1805-ben a plébániát újból felállították, és a templomot is helyreállították. A XX. században a megnövekedett lakosságnak a templom kicsinek bizonyult, és 1932-ben a felújítás során megnagyobbították és kőtornyot építettek mellé. A dongaboltozatos szentélyben két románkori tölcséres ablak, a jobboldali régi templomhajó falsíkján csúcsíves ablak és a befalazott XV. századi kő kapukeret tűnik ki. Keresztelő kútja is műkőből készült, benne a szenteltvíztartó, melynek fedele vörösréz. Az örökmécses és a sekrestye ajtónál lévő csengő és tartója színvonalas ötvös munka. A csengő peremének külső részén ciril betűs szöveg. A két oldalfalsíkon öt magyar szent állóképe. A freskókat a mezőkövesdi Takács templomfestő pár készítette. Tornyát az 1932. évi bővítés során építették, négyzetes alapú, nyolcszögletes, magas gúlasíkban végződik, vöröslemez borítású. A templom műemlék. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel. A legújabb felújítása az 1980-as években történt a Műemlék Felügyelőség irányításával. A millennium tiszteletére 2000-ben teljes belső felújítást eszközöltek. 2011-ben felújító külső festést kapott.

A 626 méter magas Nagy-Szilváskő területén a természeti folyamatok és az emberi tevékenység következtében kialakult látványosságok különleges tárháza található. Vulkáni működés során keletkezett a sziklagerinc, körülötte tanösvényt alakítottak ki. Láthatók itt egyebek között a riolittufára települő, a Nógrádi-szénmedence alsó, III. telepe, a szén kitermeléséhez kihajtott tárók felszakadásainak nyomai, lávafolyásból keletkezett bazaltoszlopok, a központi vulkán megmaradt kürtője a 20-25 m magas bazaltoszlopokkal, a szénbányászat hatására keletkezett hasadékok és az ezekből nyíló ún. konzekvencia-barlangok. A természet évmilliókkal ezelőtt már befejezte a Szilvás-kő megalkotását. Értékeinek közkinccsé tételében emberi tudásra volt szükség. Ennek következtében Szilvás-kő környékének értékei már felszínre kerültek és a kutatók (barlangászok, geológusok stb.) kitartó munkájának köszönhetően feldolgozásuk is megtörtént A terület éppen komplexitása miatt tekinthető jelentős értéknek: a relatíve kis területen földtani, vízföldtani, konzekvencia barlangtani, bányászattörténeti elemek alkotnak szerves egységet. Egy körtúra segítségével ismereteket szerezhetünk a tengeri üledékképződésről, a különböző vulkáni működésekről és áttekinthetjük a kő- és szénbányászat folyamatát és máig kiható hatásait A Szilvás-kő csúcsáról betekintést nyerhetünk a Karancs-Medves vidék jellegzetes tájelemeibe.

Az 1989-ben alapított, jelenleg 7785,2 ha területű Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben kialakított tanösvény a miocén középső szakaszának földtani formációit mutatja be. A kiindulópont Sámsonháza nyugati határában lévő felhagyott, rekultivált kőbánya udvarán van: itt tanulságosan tárul fel egy sztratovulkáni sorozat, mely andezitláva, tufa- és agglomerátum-rétegek váltakozásából áll (földtani alapszelvény). Innen a Vár-hegyet (tetején az Árpád-kori Fejérkő várának romjai láthatók) nyugat felől megkerülve, bő egy kilométeres séta után érkezünk meg a tulajdonképpeni tanösvény indítótáblájához. A Buda-hegy déli aljában kialakított (majd 2 km hosszú) ösvény 8 állomásából kettő a környék élővilágát mutatja be, a többi a középső-felső miocén földtani és őslénytani képződményeit: a Garábi Slírt, a Sámsonházai Formációt, a Rákosi Mészkőt, a Szilágyi Agyagmárgát és a Tinnyei Formációt.

Litke községben 1896-ban, a millennium évében nagy ünnepséget rendeztek és ennek keretében ültették el azt a hét kocsányostölgy-fácskát, amelyeket a Gödöllői Állami Csemetekertből vasúton szállítottak Litkére. Ünnepi menet élén, ünneplőbe öltözött legények vállukon vitték a vasútállomásról az e célra előkészített parkba a fácskákat. Az 1725-ben épített menház előtti, háromszög alakú területet jelölték ki erre a célra Kondor Vilmos erdőmester és a község elöljárói. Díszes ünnepségen nevezték el az államalapító Szent Istvánról a kis parkot és a hét fácska elültetésével a honfoglaló hét vezérnek állítottak emléket. Ezt követően minden év augusztus 20-án a négy község (Litke, Ipolytarnóc, Mihálygerge, Egyházasgerge) lakossága itt tartotta ünnepi emlékezését. A tér közepén álló Szent István szobrot Imre Mária litkei lakos 1902-ben állíttatta "Magyarország ezeréves és a magyar kereszténység kilencszáz éves fennállásának emlékére."

Kazár határában, Közép-Európában egyedülálló képződmény található. A közel egy hektáron fekvő Riolit tufához hasonlót a világon összesen 6 helyen, legközelebb a törökországi Kappakódkiában tálalhatunk. A korai miocén kori képződmények a község határában nagyon jól tanulmányozhatók. Az itt gyűjtött Riolit tufa minták egyik érdekessége, hogy fordított mágnesezettségűeknek bizonyultak, vagyis a kőzetképződés idején a Föld északi és déli mágneses pólusa felcserélődött. A pólusváltások időpontjának meghatározásában nyújt nagy segítséget e kőzetek vizsgálata. A tufa nagy erejű robbanásos vulkánkitörés terméke, amely részben a levegőben izzó felhők formájában terjedt részben pedig a felszínen ugyancsak forró kőzethab formájában tört előre, feltehetően 20 millió évvel ezelőtt a Mátra vulkáni kitöréseinek szórt anyaga. Nem egyszeri kitörés terméke, hanem 3-4 egymást gyorsan követő ciklus során halmozódott fel. A fehér, könnyen málló talajfelszínt a víz eróziós munkája formálta, benne bonyolultan ágazó árkokat szabdalt, közöttük kúpokat, gerinceket hagyva. Ezek méretei szinte évről évre változnak. A természeti érték a piros keresztes túraútvonalon érhető el. Száraz időben óvatosan, de jól be lehet járni az egész területet.

Római katolikus Nagyboldogasszony templom:

A templom építésének kezdete az Árpád-korra tehető. A templom a XV. században készült el, stílusa gótikus. A XVIII. század elején állapota leromlott, részben elpusztult, 1769-ben és 1888-ban barokk stílusban átépítették. A templom a település külterületén épült.

Római katolikus harangtororny és kápolna:

A falu házai között álló, klasszicista, XIX. század eleji, észak-nyugat  dél-kelet tájolású kápolna kétemeletes tornya a dél-keleti oldalon előre ugrik. A torony korábban épült, mérete 2,84 X 2,85 méter. Magas lábazaton álló legalsó szintjére kőlépcsők vezetnek. A harmadik szinten négy szegmentíves nyílás látható, felette egyszerű gúlasisak. A később hozzáépült kápolna ma 9,5 X 3,6 méter alapterületű, a két építmény csak falsíkokkal csatlakozik egymáshoz. Eredetileg a kápolna jóval rövidebb volt, bővítésekor korábbi alakját teljesen megváltoztatták.

Evangélikus templom:

Barokk stílusban épült 1807-ben. Régi fatemploma nem a mai helyén állt. Mai templomát 1807-ben építették, de ekkor még egyenes záródású szentélye volt. Tornyát 1812-ben építették hozzá, tetőzetét 1870-ben újjáépítették. A szentélyt 1874-75-ben alakították a mai íves formájára. A késő barokk jellegű imahely egyhajós, előreugró középtornyos, dél-nyugat - észak-kelet tájolású.

Nyáry-kastély:

A XVIII. század derekán épült, előbb a Nyáryak kastélya, utóbb a Prónay-, végül a Schrecker családé volt. A falu keleti oldalán áll. Egyemeletes, zömök hossznégyszög alaprajzú téglalapépület, amelyhez a nyugat felé a század elején L alakú, szintén emeletes, kellemes kialakítású szárnyat építettek. Homlokzatán magas, az emeleti szintjéig érő sima lábazat, középen enyhén előreugró rizalit timpanonos záródással. Földszintjén középen szegmentíves bejárat, jobbról két, balról egy részarányosan elhelyezett ablak, finom kosaras, füzéres, rozettás és szalagcsokros kovácsolt copf vasráccsal. Legömbölyített, profilált sarokélekkel, finoman tagolt ereszpárkánnyal. Magas franciatető, lantidomú eredeti padlásablakokkal, régi zsindelyhéjazattal. Belül erősen átalakították, a földszinten barokk dongaboltozatok fiókokkal, az emeleten teknőboltos helyiségek. A kastély magántulajdonban van nem látogatható.

Káldy kúria:

A barokk stílusú kúria 1760 körül, magas lábazatra épült a Káldy család számára. Alaprajza téglalap alakú, a főhomlokzatán három kosáríves nyílás található háromszögű oromzattal lezárt, előreugró tornácrésszel. A főbejárat a tornácról nyílik, melyhez két oldalról hatszöges, faragott kőlépcsős feljáró vezet. Dongaboltozatos pincéje a tornác alól nyílik. Az épületet magas, kontyolt nyeregtető fedi. A kúriában hat helyiség van, ezek, valamint a tornác süvegboltozattal vannak fedve. Előcsarnokát négyzetes téglával burkolták. A kúria magántulajdonban van, nem látogatható.

Szandtner-Györgypály-kúria:

Szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, kontytetős épület. Utcai homlokzatának középső tengelyei enyhe kiülésű rizalitban, udvari homlokzatán árkádos tornác, befalazott nyílásokkal. Kéttraktusos, donga-, teknőboltozatos és síkmennyezetes helyiségekkel. Kályhahely, 20. század eleji kályhával. Pince az utcai traktus alatt, dongaboltozatos. A kúria 1770 körül épült. A Szandtner, Klajtár majd Györgypály család birtokában volt. Tornácának nyílásait 1959 előtt falazták be.

Vizslás község története többszáz évre vezethető vissza, ennek a múltnak ma is áll egy élő tanúja: az újlaki településrészben található tölgymatuzsálem.

Vizslás-Újlak északi végétől rövid sétát követően érhető el a Kökényesi-völgy bejárata. A völgy egy része 1977 óta helyi védettségű természeti terület. A különleges természetiadottságú  patakvölgyben található a kocsányos tölgy tanúfa, mellette pedig több 100 év körüli tölgy, kőris tarkítja a fűz és nyár ligeterdőt. A Kökényesi-völgy környezete fás legelő jellegű, melyben különlegesen nagy értéket képvisel ez a tölgy matuzsálem, amely 511 centméteres törzskerületével, 30 méter koronaátmérőjével és 20 méter feletti famagasságával hirdeti a természet semmivel össze nem hasonlítható szépségét.

E különleges faegyed az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészetének kezelésében áll. Az erdészet kiemelt feladatának tekinti a faóriás környezetének folyamatos felügyeletét, gondozását. A fa tövében pad és asztal várja az erre látogatót egy kis pihenésre, a nagy idők nagy tanújával való találkozásra. Ez a környék ideális pihenő- és kirándulóhely. Főleg kora tavasszal jelent nagy élményt a terület bejárása, mivel ilyenkor a tavaszihérics szőnyegszerűen borítja a területet.

A matuzsálemet a helyiek Petőfi-fa néven ismerik, a monda szerint Petőfi Sándor, Salgó várának meglátogatása során betért a falu szélén álló Kutyakaparó csárdába. A helyiek szerint a költő a közelben lévő öreg tölgyet is felkereste, hiszen tudnivaló, hogy imádta az öreg tanúfákat. Azt nem tudjuk, hogy ennek mennyi a valóság alapja, de az biztos, hogy a helyi lakosság nagy becsben tartja ezt az ősi fát, hiszen élő tanúja az őseik természeti körülményekkel és a megélhetésért vívott küzdelmének.

A Vizslás-Újlak területén álló több, mint 300 éves kocsányos tölgy természeti örökségünk páratlanul fontos része, amely természeti, történeti és gazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű, méltó arra, hogy ezt a páratlan kincset megőrizzük az utókornak.

A Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területe 6 709 hektár, ebből szigorúan védett 447 hektár. A Tájvédelmi körzet a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága alá tartozik. Nógrád–Gömöri-bazaltvidéken több mint 100 önálló bazaltterület található, többségük Szlovákiában. A kúpszerű hegyeket és lapos fennsíkokat létrehozó bazaltvulkánok több szakaszban, eltérő jelleggel működtek. A Medves-hegy a Nógrádi-medence legszebb formájú vulkáni kiemelkedése, meredek gerincek és mélyen szántó völgyek tagolják. A feltörő lávából keletkeztek a többnyire oszlopos szerkezetű bazaltcsúcsok. A leglátványosabb képződmények a Szilváskőn tekinthetők meg, ahol úgy állnak a bazalt oszlopok függőleges sorokba rendeződve, mint egy katedrális orgonájának sípjai. Már a védetté nyilvánításkor is fontos szempont volt a terület különleges földtani értékeinek sora. A nógrádi szénmedence kialakulását megalapozó "széntelepes összlet" többek között a Medves keleti peremén és Szilvás-kőn tanulmányozható. A "keletnógrádi andezitek" országos hírű feltárásai a Bobonyéri és a Farkas-kői kőfejtőben találhatók. A "nógrád-gömöri bazaltok" mind a rehabilitált bányákban, mind természetes előfordulásukban kiemelt természeti értékeket képviselnek.