A szalonnasütő vas Salgótarján nevéhez fűződik. Csakis kizárólag ebben a városban használták és találták ki legelőször. Az 1970-es években került előállításra, amely a helyi munkások, dolgozók szellemi leleményességüknek köszönhetően az étkezéseinek, gyors elkészítéséhez nyújtott segítséget. Tehát a termék kifejlesztésének célja a szalonna illetve kolbászféleségek praktikus kisütése volt a célja. Napjainkban a korszerűsített termék továbbfejlesztett változatát kínáljuk. A szalonnasütővas leegyszerűsíti a nyársalás hosszan tartó folyamatát. Javasoljuk különféle húsok,kolbászok, virslifélék, szalonnák és zöldségfélék sütéséhez. Négy évszakos, mivel bármikor és bárhol használható, alkalmasak az ad hoc és úgynevezett különleges fontos helyzetekre. Továbbá összekovácsolja, megkönnyíti és elősegíti a társasági és baráti hangulatot. Sikere éppen a saját egyszerűségében rejlik. Bekerülve a termék a hazai és külföldi vérkeringésbe méltón megállja a helyét és öregbítve ezzel a salgótarjáni nevet is.

Bocsi Éva Kézműves Remek-díjas népviseleti babakészítő népi iparművész. Pár éve elhatározta, hogy megörökíti az általa készített babákon ennek a csodás viseletnek minden változatát, a kislányok ruháitól az öregasszonyokéig, a legnagyobb ünnepeken viselt ruháktól, a hétköznapokon hordottig. Eddig hatvan zsűrizett babája van, akiket a nagyanyáink szigorú öltözködési szabályai szerint öltöztettek fel. Minden ruhadarabjuk a felnőtt ruhák méretarányosan lekicsinyített másai. A babák ruhái eredeti régi ruhák darabjaiból készülnek. A babáit a legszínesebb palóc népviseletbe, a kazári-vizslási népviseletbe öltözteti. A babák fejét és testét is saját kezűleg készíti, a ruháik eredeti régi ruhák darabjaiból készülnek. 1860-1960 közötti időszak népviseleti változását és az elődeink hagyományait örökíti meg. Eddig itthon több mint hetven helyen és alkalommal, külföldön négy ország, hét városában mutathatta be a csodás viseletünket.

Nógrád vidékén az állatok őrzésével, gondozásával foglalkozó pásztorok közül sokan faragtak használati eszközöket vagy díszes tárgyakat. A palóc pásztorművészet egyik kiemelkedő egyénisége volt Gyurkó Pál uradalmi kanász. Hagyományos életmódja a régi pásztortradíciókat hordozta, kiemelkedő faragó tevékenysége mellett jó dudás is volt. Kanál-, gyufa-, só- és fűszertartók, ivócsanakok, ónberakásos botok, ostornyél, vagy például választóvízzel sárgított, karcolt díszítésű tülök maradt fenn tőle. E kisebb tárgyak mellett huszáros lócát, karosszéket is faragott. Alkotásai a régies díszítési módot képviselték, de később újabb stílusjegyek és témák is megjelentek munkáin. Életműve a magyar pásztorfaragásban országosan is jelentős, jórészt élvonalbeli teljesítményt jelent, ami nemzeti kulturális örökségünknek is szerves része. Alkotásai nagy technikai tudásról, gazdag motívumkincsről, változatos díszítésmódokról is tanúskodnak, egy már letűnt világ tárgykészletével ismertetik meg a látogatót. E palóc hagyományok továbbvivője napjainkban e régióban tevékenykedő fafaragó: Egri István, aki húsz évesen, Lillafüreden kezdett faragni. Balassagyarmatra nõsült, a palóc kultúra itt annyira megragadta, hogy a palóc fafaragás avatott mesterévé képezte magát. 1972-ben kapta meg a népmûvész címet, 1982-ben Gránátalma díjas lett. 16 éven keresztül tanított fafaragást különféle megyei alkotótáborokban, vezette a Fadd-Dombori és a Tokaji mûvésztáborokat. Jelenleg aktív nyugdíjas.

A Kövecses-patak völgyében továbbvezető műúton érhető el Mátrakeresztes, amely a fakanál gyártásáról híres. Bár közigazgatásilag Pásztó településrésze, életformáját, elhelyezkedését és egyéb jellegzetességeit tekintve egy kis faluról van szó. A faluban egyesül a Csörgő- és a Nagy-völgyi patak. Az 1740-ben Morvaországból érkezett Dalmata Ferenc ciszterci szerzetes alapította a település ősét oly módon, hogy a Gedeon-, Nárád-, Hutahelyi-patakok összefolyásánál üveghutát létesített. A jobb megélhetés érdekében 1780-ban a népesség levándorolt a Csörgő-patak mentén a település mai helyére. Mai nevét 1937-ban kapta. A falu alapítása óta kézművességből, kiemelten erdei termékekből kereste kenyerét. A fakanál készítése azonban elsődleges volt, s az egész országot Mátrakeresztesről látták el ezzel a minden konyhában nélkülözhetetlen termékkel. Napjainkban is élő kisiparnak számít, hiszen generációról generációra öröklődik a mesterség. Természetesen a most működő műhelyek már gépesítettek. A kézi fakanálkészítés teljes folyamatáról szóló tudás és eszköztár azonban jelenleg is megtalálhatók, s hagyományőrzőik arra törekednek, hogy a fiatal korosztály Számára is tovább tudják adni e szép mesterséget.

A Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb gyászviselete, a bujáki cifrafekete.

Az elmúláshoz, a gyászhoz kapcsolódik és már elnevezésében is különös ellentétet feltételez. A fekete a gyász színe, mégis megjelenik benne a cifraság, a díszesség minimális formája. A gyászban is megőrzi a bujáki viselet igazi sajátosságait. Többek között elsősorban, a böjti időszak legvégén, virágvasárnap, a Nagyhét kezdetekor, a Húsvétot megelőzően viselték a templomban. Mostanra, a már hagyománnyá vált, Isten szolgája Esterházy János emlékére bemutatott bujáki szentmisék elengedhetetlen hozzátartozója. Továbbá viselték régen, gyász leteltekor, miután a tiszta feketét levették, valamennyire színesbe (cifrába) öltöztek. Amikor házasságra készültek, a jegyespárt az esküvőt megelőző három vasárnapon, a templomban hirdették. Az utolsó vasárnapon (az esküvőt megelőzően) cifra feketébe öltözött a leendő asszony, mutatva,
hogy gyászolja a "leányságát". A ’cifrafekete’ bujáki viselet darabjai: Kék vagy csíkos harisnya, lagos szárú csizma, piros rózsás fekete szoknya, gyolcsalsók, piros rózsás fekete selyemkendő, amely lehetett rojtos vagy rojtatlan, fekete, piros rózsás zabka, vállukra – nyakukba terített beliner és/vagy fekete, vagy sötétlila selyemkendő. Az idősebbek ’cifrafeketéje’ piros aljú, tiszta fekete szoknya. A bujáki viseletnek ez a fajtája ma már ritkán látható, csak különleges alkalmakkor veszik fel.

A Heves vármegyei Szurdokpüspöki határában az ezerkilencszázas évek elején találtak olyan kőzetet, amelyet már a görögök és rómaiak is ismertek, a krétaszínű kovaföldnek nevezett anyagot. Sőt történelmi adatok vannak, hogy a Krisztus utáni első században könnyű téglagyártásra használták, állítólag a konstantinápolyi Hagia Sophia templom kupolája is kovaföldtéglából épült. Hatalmas kiterjedésű volt a Szurdokpüspöki határában található kovaföldréteg, melyet alkalmasnak találtak arra, hogy sokoldalú felhasználására gyárat építsenek. A Heves vármegyei Levéltárban 1910. február 10-én az Egri Királyi Törvényszéken kelt dokumentumban olvasható adat a gyár létezéséről Német-Magyar Kovaföld és Bányaművek Schiele Frigyes néven Szurdokpüspöki teleppel.
A kovaföld kitermelése külszíni fejtéssel, kézi erővel történt, lovaskocsival hordták a bányából a gyárba. 1951-ben megépült a kisvasút, ezután pulman kocsikkal szállították, Muki nevű kismozdony húzta a szerelvényt.
A gyár udvarán a betonon kiterítve, hidegben kazánnal fűtött helyiségben szárították, törték a darabos kovaföldet. A száraz kovaföldet a 8 méter magas malomban őrölték, majd a silókban zsákokba csomagolták és vagonokba rakták, amelyekkel elindult a lisztté őrölt tiszta kovaföld export útjára a világba, hogy szigetelésre, téglagyártásra és üveggyártásnál is használhassák. Az 1970-es években csökkent az igény az őrölt kovaföldre, ezért a gyár áttért a megnövekedett építőanyag, az előregyártott Fert gerenda gyártására. Termelési programjukban szerepelt „...130 ezer folyóméter rácsszerkezet, melyből 110 ezer folyómétert helyben, 20 ezret pedig az Észak Dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat soproni téglagyárában használnak fel...”
A gyárat 1994-ben a Baranya-Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat felbomlása kapcsán privatizálták. 2013-tól több tulajdonosa is volt a gyárnak, de érdemi változás csak 2018-tól van, amikor Buda Norbert családi gazdálkodó tulajdonába került a gyár. Az épületek rendbehozásával lehetőség nyílt a családi vállalkozással megtermelt gabona és takarmányok tárolására, a mezőgazdasági gépek elhelyezésére és javítására.
A régi gyár rendbehozott épületei, több hektáros területe ma is mutatja, milyen nagy jelentőségű volt a létesítmény majdnem egy évszázadon át Szurdokpüspöki életében. Kiterjedt export tevékenységével, mely Európa, Ázsia több országába, sőt Kanadába is elért, az ország gazdasági életének is számottevő része volt.

A „Szentkúti bot” legendáját Kalmár Ágnes a Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely igazgatója, művészettörténész és főmuzeológus keltette újra életre 2010. évben.
A lengyelországi Tydzien Kultury Beskidzkiej rendezvényén, a Visegrádi Négyek Országainak folklór találkozóján 2011. év augusztusában a termékek Magyarországot méltóan képviselve mutatták be, a vásári hagyományok, búcsúk, a magyar folklór hagyatékát. A termékekben tükröződnek a helyi hagyományok, a kulturális örökség vidámsága, sanyarúsága, egyszerűsége, korhűsége és szépsége. A termékeket korhű módon és technológiával készítik, a díszes festés a méltán megbecsülést élvező Sándor Ignácné, kategóriájában az utolsó, még aktív autentikus vásári fa játékkészítő keze munkája. A termékek a klasszikus Szentkúti-verebélyi szentelt bot legendáját hordozzák. A népi hagyományokban búcsúfiát vásároltak a búcsúkban, zarándoklaton lévők otthon maradt szeretteiknek.

A Salgo Metal-Works Zrt. elődvállalata a SALGO-METALL Kft. 1996-ban alakult. Azelőtt, mint a Vasipari Kutatóintézet működött, melynek anyagi és szellemi alapjain növekedve ma olyan kiváló munkatársakra támaszkodhat, akik a könnyű- és színesfém- (magnézium, alumínium, réz, stb.) illetve acélötvözetek gyártásában több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A Salgó Metal-Works Zrt. indukciós kohói lehetővé teszik a szabványosított, illetve egyedi kémiai összetevőjű, különleges ötvözetek előállítását. A kohók a kevésbé értékes, nagy fajlagos felületű, másodlagos nyersanyagok, többek között fóliák, forgácsok habok- gazdaságos feldolgozására is alkalmasak. A vállalat évek óta, nagy, nemzetközi cégekkel áll üzleti kapcsolatban, maximálisan kiszolgálva igényeiket, mind a minőséget, mind a kedvező árakat tekintve. A magas minőséget azonban csak akkor lehet biztosítani, ha a késztermékek megfelelő minőségi ellenőrzésnek vannak alávetve. Ilyen ellenőrzés például a spektrométerek alkalmazása, melyekből a vállalat két remek gépet is birtokolhat, illetve rendelkezik egy mobil eszközzel is.