Kiemelt látnivaló a szurdokvölgy, vagy ahogyan a helybeliek hívják a Honti szakadék. A tudósok szerint az Ős-Ipoly medre volt. A szakadék, a valamikori folyómeder, pleisztocén kori ősállatmaradványokban gazdag. Korallmaradványok és megkövesedett cápafogak is láthatók kőbe zárva. Hóolvadáskor és esős időben a szurdokvölgybe látogatók, páratlan vízesésben gyönyörködhetnek. Az Ipoly völgyet a névadó folyó hozta létre. Áradások és apadások alakították ki a folyót kísérő mocsarakat, tavakat. A folyó szabályozása során, rendezett park, gátak, duzzasztók létesültek. Mintegy 12 km hosszú folyószakaszon nem történt beavatkozás. Itt a szeszélyes áradások a viszonylagos háborítatlanságot, a természeti kincsek fennmaradását biztosítják. Ezért is lett ez a hely, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Hont, Nógrád megye legnyugatibb települése, csodálatos természeti és táji adottságokkal rendelkezik.

A Palotási-horgásztó az utóbbi években országos hírnevet vívott ki magának, mely a nem mindennapi halállományának köszönhető. A 2001-ben betelepített közel 40 mázsa kapitális méretű ponty és a már bent lévő ősállomány együttesen hihetetlen fogásokat garantálnak szinte minden horgásznak, aki ellátogat a Palotási-tóra. A tó vagy víztározó az 1967-68-as években jött létre. Így a halak számára ideális nagyságú 62 hektár kiterjedésű, 250 m átlag szélességű, 4,5 m átlag mélységű, 2 km hosszúságú tó alakult ki. Észak-keleti oldalán a 70-es évektől kezdődően épültek a hétvégi házak és mára már 300 hétvégi ház található a tó környékén. A tó a környező települések fejlődéséhez is hozzájárult, mivel egyre többen alakítanak ki falusi szálláshelyet. A falusi turizmus keretében faházak bérelhetők a tó közelében és sátrazási lehetőség is van. Érdekesség, hogy a tó északi részén ritka madárfajok közül több mint száz él a területen. A palotási horgászok 1972-ben hozták létre a ma is működő horgászegyesületüket. A gondos szakmai munkának köszönhetően a Palotási-tó kiváló halállománnyal rendelkezik, ami a horgászok ezreit vonzza évente.

Berkenye (németül Birkenheim/Berkina) a Börzsöny szomszédságában fekszik, Nógrád megye délnyugati részén. A községben hagyományosan fontos a málna (és egyéb gyümölcsök) termelése. Berkenyén 1996 óta magas minőségű biogyümölcstermeléssel is foglalkoznak és több európai országba exportálnak gyümölcsöt. 1992-ben a berkenyei málnatermelők szövetkezetet hoztak létre, 1994-ben 62 millió forint beruházással, állami támogatással hűtőházat építettek a volt baromfitelep helyén, ami biztonságosabbá tette a málnaüzletet, hiszen a feldolgozás is a termelők kezébe került. A hűtőház kezdetben 16, 2006-ra 47 berkenyei lakosnak adott munkát. A hűtőházat 1998-ban és 2005-ben is bővítették, gyümölcsfeldolgozó kapacitása 800 tonna fölé nőtt. A feldolgozott gyümölcs legnagyobb része málna, a többi szeder, ribizli, kajszibarack és szilva.

Maconka mára Magyarország egyik legnépszerűbb horgászvize, továbbá számos kitüntető cím, elismerés és versenycsúcs birtokosa. A teljes véd- és vízterület az aktív egyéni és családi pihenés, a szórakozás, az élményszerzés és a versenyek színtere. Egyedülállóan gazdag fajtaválasztékkal találkozhatnak itt az érdeklődők: összesen ötven ismert halfaj él a tavakban. Maconka büszkélkedhet Közép-Európa legnagyobb hiteles rekordlistájával: csaknem 11 ezer rekord és 2500 rekorder. A Mátra lábánál jól kiegészíti egymást a természet közeli, családbarát horgászturizmus és a minőségi versenysport. A tórendszert fenntartó Bátonyterenye–Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesületnek sikerült a kettőt példásan ötvöznie és ezzel lépésről lépésre megalapozta nemzetközi hírnevét is. A maconkai tavakhoz 16 országból érkeznek vendégek, akik évente 16 ezer vendégnapot töltenek el itt. Az egyesületnek csaknem 1500 nyilvántartott és éves engedéllyel rendelkező tagja van, akik elviteli átlagfogása 50 kg/fő/év körül mozog. A vendégeket rendezett, ápolt természeti és épített környezet, valamint nemzetközi színvonalú infrastruktúra és háttérszolgáltatások fogadják.

A nógrádmegyeri juhásztáncot 1954-ben és 1968-ban is rögzítették a szakemberek. Sajnos az 1954-ben készült film a gyakori vágások miatt, nem jól elemezhető, pedig ezen a filmen páros pásztorbotoló is látható. A táncos adatközlők ekkor 14 évvel fiatalabbak, motívumkincsük változatosabb, gazdagabb. 1968-ban Bánhidi Zoltánné, Dobozi Elemérné, Pesovár Ernő, Tóth Margit végzett gyűjtés Nógrádmegyerben és rögzítették a páros, szóló, eszközös és ugrós kanász és juhásztáncot. Az 1968-as felvételek érdekessége, hogy a dallamot az adatközlő maga játszotta a táncok alá. A filmfelvételek alapján egy 2006-ban íródott szakdolgozat mutatja be a nógrádmegyeri juhásztáncot tartalmi, funkcionális és formai elemzéssel. 2014-től két néptáncegyüttes műsorában is szerepel a nógrádmegyeri juhásztánc. Elsőként a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes palóc táncokból szerkesztett műsorában, majd a füleki Rakonca Néptáncegyüttes „Pátria” egyfelvonásos táncjátékában kelt életre a zoboralji-, a medvesaljai leányjáték és a magyarbődi táncok mellett a nógrádmegyeri juhásztánc. Kukucska Ernő hangszerjátékának két fontos és Nógrádra jellemző eleme figyelhető meg: a rubato előjáték és a motívumismétlő rögtönzésből felépülő, táncritmusú közjáték, az un. dudacifra. A Szentendrei Skanzenben tájegységünk legértékesebb műtárgyaként tartják számon Kukucska Ernő, az egykori híres nógrádi dudás eredeti dudáját. Népzenei oktatással foglalkozó alapfokú művészetoktatási intézmények, zeneművészeti szakközépiskolák tananyagában is megtalálható a tőle gyűjtött anyag.

A portyák mellett a bajvívások tartották magas szinten a török megszállás alatt a harci szellemet. Egy ilyen bajvívásnak volt színhelye a vár alatti réten, úgynevezett „Aga rétje” nevű terület. Az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg. Patay Pál Tinódi éneke alapján így írta le a bajviadalt: Kapitány György a közeli Hollókő várának kapitánya volt. Egy török rab kiváltása körül a szandai várban lakó Hubiár agával összekülönbözött, mire utóbbit bajviadalra szólította. Hubiár a kihívást elfogadta és kész volt a kapitánnyal megvívni. A viadal színhelyéül a Buják alatti rétet, idejéül 1550 Szent Lőrinc napját jelölték ki. Kapitány György azonban urától hiába kérte a viadal engedélyezését. Erre Báthory Miklós szolgálatába állt, de attól sem kapott engedélyt. Ekkor ismét gazdát váltott, Báthory György mellé szegődött, egyben Ferdinánd király elé is járult kérésével, aki meg is engedte a viadalt. Báthory György Buják várába sok vitézt hívott össze erre az alkalomra, köztük több nagy urát is. Összesen mintegy 350 lovas gyűlt össze. A viadal színhelyére kivonulva, a patak egyik oldalán álltak fel, miközben a törökök is megérkeztek Szanda várából, és a patak másik oldalán foglaltak helyet. Legelőször is a két táborból két-két túszt adtak kölcsönösen egymásnak, nehogy a viadal hevében valamelyik tábor is megsértse a megállapított szabályokat. Ezután Jánosi Pál és Zoltay István, illetve Eszkodán basa és Deli Márkucs személyében megválasztották az „igazlátókat”, a párbajbírákat. A párbajbírák megegyeztek abban, hogy a győztes a viadalon a bajvivó társának az életét meghagyja, valamint, hogy egymás lovát nem sértik meg. Kapitány György kopjája véletlen folytán pont Hubiar lovának nyakát sértette meg. Ezt a szabálytalanságot rosszallóan rótta fel az aga Kapitánynak, de a magyarok meggyőzték az agát, hogy nem szándékosságról volt szó. A kopjával való küzdelem döntést nem hozott, mert a küzdelem során Hubiar kopjája Kapitány György sisakján eltörött. Ezután hegyes tőrrel folytatták a küzdelmet. A kemény küzdelem során a magyar bajvívó jobb keze fején megsérült. Már úgy tűnt, hogy az aga lesz a győztes, de kapitány György „buzgányt ragadá” és az agát „sokáig veré”, mire az megszédülve kiesett kezéből a hegyes tőr. A harmadik fegyvernem a handsárral való vívás volt. Eközben Kapitány György arcán sérült meg, mire az igazlátók a küzdelemnek végét jelezték. Erre „ketten egymástól ők búcsút vevének”. A csapatok Szanda, illetve Buják várában nagy ünneplésbe fogott.

1997 óta évente megjelenő kiadvány. A falubeliek írják a falunak, melyben évfordulót ünneplő falubelieket, fényképes összefoglalót, és a falu fontos eseményeinek leírását találhatjuk. A Lóci Kalendárium első száma 1996 decemberében jelent meg, és 2015. decemberben került kiadásra a 20. száma a nagylóci Faluvédő Egyesület gondozásában. Az elmúlt 20 év kiadványaiban folyamatosan rögzítették a település történéseit, feldolgozták a múlt eseményeit, hagyományait, sok érdekes, tanulságos írásokat vetettek papírra. A kalendárium oldalain megjelennek a múlt és jelen eseményei, fotói.

Az őrhalmi népviselet legdíszesebb darabja a gyöngyös „fékető”, melyet az esküvő napján kapott a fiatalasszony, és az első gyermeke születéséig, ünnepnapokon hordott. Őrhalom, a szomszédos Hugyag, valamint az Ipoly folyó szlovák oldalán található testvér településük Ipolyvarbó, azonos viseletcsoporthoz tartozott, ami azt jelenti, hogy a három faluban hasonló anyagú és szabású ruhában jártak, népviseletük közel egyforma volt. Őrhalomban az új asszonyok művirágos, selyemszalagos, gyöngyökkel és csipkékkel gazdagon díszített gyöngyös főkötőt viseltek. Nagy kézügyességet igényelt az elkészítése, hiszen a két rész, a kalap és a lecsüngő díszítése bonyolult és összetett folyamat volt. A főkötő fejre történő felhelyezése sem egyszerű, hiszen a konty elkészítése után, az arc két oldalára hajtincsekből készült huncutkákat formáztak, majd magát a főkötőt  egy nagy kontytűvel rögzítették a kontyba. Ma már csak egy darab található a faluban, melyet különleges alkalmakkor szoktak viselni. A több, mint 100 éves főkötő településünk kincse, mely Marton Jánosné Juliska néni tulajdonában van. Nagy érték ez az őrhalmiak számára, örülnek neki, hogy a nagy többséggel ellentétben Juliska néni nem adta el, megőrizte az utókornak. A nehéz súlya ellenére a helyi fiatal lányok szívesen hordják ezt a fejdíszt. A főkötő megóvása érdekében, idén, Őrhalom Község Önkormányzata készíttetett egy hiteles másolatot.

1896-1990 közöttiek a képeslapok, amelyeken látható többek között Magyarország természettörténete, az ipar, a földművelés története, a kereskedelem, a közbiztonság, “vagy ahogy régebben mondták, a közbátorság története”, történelmi események, politika. Az anyag kisebb része pedig a Föld szinte minden országát bemutatja Ausztráliától Kínáig. A kollekcióból 700 darab mutatja be a trianoni határok nélküli Nógrád vármegye történetét az újkőkortól 1950-ig. Az első kiállítást 1988-ban a nagybátonyi gépüzemben rendezték meg, a képeslapmúzeumot 1990-ben nyitották meg a családi házhoz tartozó, átalakított régi terménytároló épületében, három helyiségben. A mintegy 8 ezer látogató által felkeresett állandó kiállítás télre mindig bezárt, de a 2010-es zárás után 2011 tavaszán már nem nyitott ki. A gyűjtő azt mondja, anyagi okok miatt nem tudja már működtetni a múzeumot. A képeslapgyűjtemény közgyűjteménybe került, melyet a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum vásárolt meg 2016-ban, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.