A nógrádmegyeri juhásztáncot 1954-ben és 1968-ban is rögzítették a szakemberek. Sajnos az 1954-ben készült film a gyakori vágások miatt, nem jól elemezhető, pedig ezen a filmen páros pásztorbotoló is látható. A táncos adatközlők ekkor 14 évvel fiatalabbak, motívumkincsük változatosabb, gazdagabb. 1968-ban Bánhidi Zoltánné, Dobozi Elemérné, Pesovár Ernő, Tóth Margit végzett gyűjtés Nógrádmegyerben és rögzítették a páros, szóló, eszközös és ugrós kanász és juhásztáncot. Az 1968-as felvételek érdekessége, hogy a dallamot az adatközlő maga játszotta a táncok alá. A filmfelvételek alapján egy 2006-ban íródott szakdolgozat mutatja be a nógrádmegyeri juhásztáncot tartalmi, funkcionális és formai elemzéssel. 2014-től két néptáncegyüttes műsorában is szerepel a nógrádmegyeri juhásztánc. Elsőként a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes palóc táncokból szerkesztett műsorában, majd a füleki Rakonca Néptáncegyüttes „Pátria” egyfelvonásos táncjátékában kelt életre a zoboralji-, a medvesaljai leányjáték és a magyarbődi táncok mellett a nógrádmegyeri juhásztánc. Kukucska Ernő hangszerjátékának két fontos és Nógrádra jellemző eleme figyelhető meg: a rubato előjáték és a motívumismétlő rögtönzésből felépülő, táncritmusú közjáték, az un. dudacifra. A Szentendrei Skanzenben tájegységünk legértékesebb műtárgyaként tartják számon Kukucska Ernő, az egykori híres nógrádi dudás eredeti dudáját. Népzenei oktatással foglalkozó alapfokú művészetoktatási intézmények, zeneművészeti szakközépiskolák tananyagában is megtalálható a tőle gyűjtött anyag.

A portyák mellett a bajvívások tartották magas szinten a török megszállás alatt a harci szellemet. Egy ilyen bajvívásnak volt színhelye a vár alatti réten, úgynevezett „Aga rétje” nevű terület. Az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg. Patay Pál Tinódi éneke alapján így írta le a bajviadalt: Kapitány György a közeli Hollókő várának kapitánya volt. Egy török rab kiváltása körül a szandai várban lakó Hubiár agával összekülönbözött, mire utóbbit bajviadalra szólította. Hubiár a kihívást elfogadta és kész volt a kapitánnyal megvívni. A viadal színhelyéül a Buják alatti rétet, idejéül 1550 Szent Lőrinc napját jelölték ki. Kapitány György azonban urától hiába kérte a viadal engedélyezését. Erre Báthory Miklós szolgálatába állt, de attól sem kapott engedélyt. Ekkor ismét gazdát váltott, Báthory György mellé szegődött, egyben Ferdinánd király elé is járult kérésével, aki meg is engedte a viadalt. Báthory György Buják várába sok vitézt hívott össze erre az alkalomra, köztük több nagy urát is. Összesen mintegy 350 lovas gyűlt össze. A viadal színhelyére kivonulva, a patak egyik oldalán álltak fel, miközben a törökök is megérkeztek Szanda várából, és a patak másik oldalán foglaltak helyet. Legelőször is a két táborból két-két túszt adtak kölcsönösen egymásnak, nehogy a viadal hevében valamelyik tábor is megsértse a megállapított szabályokat. Ezután Jánosi Pál és Zoltay István, illetve Eszkodán basa és Deli Márkucs személyében megválasztották az „igazlátókat”, a párbajbírákat. A párbajbírák megegyeztek abban, hogy a győztes a viadalon a bajvivó társának az életét meghagyja, valamint, hogy egymás lovát nem sértik meg. Kapitány György kopjája véletlen folytán pont Hubiar lovának nyakát sértette meg. Ezt a szabálytalanságot rosszallóan rótta fel az aga Kapitánynak, de a magyarok meggyőzték az agát, hogy nem szándékosságról volt szó. A kopjával való küzdelem döntést nem hozott, mert a küzdelem során Hubiar kopjája Kapitány György sisakján eltörött. Ezután hegyes tőrrel folytatták a küzdelmet. A kemény küzdelem során a magyar bajvívó jobb keze fején megsérült. Már úgy tűnt, hogy az aga lesz a győztes, de kapitány György „buzgányt ragadá” és az agát „sokáig veré”, mire az megszédülve kiesett kezéből a hegyes tőr. A harmadik fegyvernem a handsárral való vívás volt. Eközben Kapitány György arcán sérült meg, mire az igazlátók a küzdelemnek végét jelezték. Erre „ketten egymástól ők búcsút vevének”. A csapatok Szanda, illetve Buják várában nagy ünneplésbe fogott.

1997 óta évente megjelenő kiadvány. A falubeliek írják a falunak, melyben évfordulót ünneplő falubelieket, fényképes összefoglalót, és a falu fontos eseményeinek leírását találhatjuk. A Lóci Kalendárium első száma 1996 decemberében jelent meg, és 2015. decemberben került kiadásra a 20. száma a nagylóci Faluvédő Egyesület gondozásában. Az elmúlt 20 év kiadványaiban folyamatosan rögzítették a település történéseit, feldolgozták a múlt eseményeit, hagyományait, sok érdekes, tanulságos írásokat vetettek papírra. A kalendárium oldalain megjelennek a múlt és jelen eseményei, fotói.

Az őrhalmi népviselet legdíszesebb darabja a gyöngyös „fékető”, melyet az esküvő napján kapott a fiatalasszony, és az első gyermeke születéséig, ünnepnapokon hordott. Őrhalom, a szomszédos Hugyag, valamint az Ipoly folyó szlovák oldalán található testvér településük Ipolyvarbó, azonos viseletcsoporthoz tartozott, ami azt jelenti, hogy a három faluban hasonló anyagú és szabású ruhában jártak, népviseletük közel egyforma volt. Őrhalomban az új asszonyok művirágos, selyemszalagos, gyöngyökkel és csipkékkel gazdagon díszített gyöngyös főkötőt viseltek. Nagy kézügyességet igényelt az elkészítése, hiszen a két rész, a kalap és a lecsüngő díszítése bonyolult és összetett folyamat volt. A főkötő fejre történő felhelyezése sem egyszerű, hiszen a konty elkészítése után, az arc két oldalára hajtincsekből készült huncutkákat formáztak, majd magát a főkötőt  egy nagy kontytűvel rögzítették a kontyba. Ma már csak egy darab található a faluban, melyet különleges alkalmakkor szoktak viselni. A több, mint 100 éves főkötő településünk kincse, mely Marton Jánosné Juliska néni tulajdonában van. Nagy érték ez az őrhalmiak számára, örülnek neki, hogy a nagy többséggel ellentétben Juliska néni nem adta el, megőrizte az utókornak. A nehéz súlya ellenére a helyi fiatal lányok szívesen hordják ezt a fejdíszt. A főkötő megóvása érdekében, idén, Őrhalom Község Önkormányzata készíttetett egy hiteles másolatot.

1896-1990 közöttiek a képeslapok, amelyeken látható többek között Magyarország természettörténete, az ipar, a földművelés története, a kereskedelem, a közbiztonság, “vagy ahogy régebben mondták, a közbátorság története”, történelmi események, politika. Az anyag kisebb része pedig a Föld szinte minden országát bemutatja Ausztráliától Kínáig. A kollekcióból 700 darab mutatja be a trianoni határok nélküli Nógrád vármegye történetét az újkőkortól 1950-ig. Az első kiállítást 1988-ban a nagybátonyi gépüzemben rendezték meg, a képeslapmúzeumot 1990-ben nyitották meg a családi házhoz tartozó, átalakított régi terménytároló épületében, három helyiségben. A mintegy 8 ezer látogató által felkeresett állandó kiállítás télre mindig bezárt, de a 2010-es zárás után 2011 tavaszán már nem nyitott ki. A gyűjtő azt mondja, anyagi okok miatt nem tudja már működtetni a múzeumot. A képeslapgyűjtemény közgyűjteménybe került, melyet a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum vásárolt meg 2016-ban, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Az érsekvadkertiek híres ételkülönlegessége a " nagygönc", melynek készítése, kedveltsége az elmúlt évtizedek alatt semmit sem változott. Mi is ez a "nagygönc"? Hatalmas krumplisgombóc, közepében ropogós tepertővel, tetején hagymás zsírral meglocsolva. Napjainkban szívesen fogyasztják sajttal, tejföllel nyakon öntve. A "vadkerti nagygöncöt" 2014 óta a Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezete is gyártja, így lassan országosan egyre elérhetőbbé, ismertebbé válik. Minden évben,  szeptember utolsó szombatján a Falunapon mindenki megkóstolhatja. Érsekvadkert község lakói nagy szeretettel hívják és várják az érdeklődőket.

A Jódaqua természetes jódos gyógyvíz 100%-ban természetes eredetű, igazolt élettani hatással bíró őstengeri koncentrátum. A termék különlegessége, hogy 1,5-2 millilitere teljes mértékben fedezi a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által javasolt napi humán jódszükségletet. A gyógyvíz jódon kívül további számos makro- és mikroelemet is tartalmaz, melyek együttes szinergista (egymás felszívódását erősítő) hatása hozzájárul a magasabb fokú hasznosuláshoz. A gyógyvíz 200 ml-es kiszerelésben az adagolás függvényében 3-6 hónapra elegendő jódpótlást biztosít. Mai napig nem ismert egyetlen olyan forgalomban lévő palackozott természetes ásványvíz, amely megközelítené a forráskútból származó és Jódaqua® néven forgalmazott természetes jódos gyógyvíz jódtartalmát. A magas jódtartalom mellett a gyógyvíz fiziológiai szempontból további értékes ásványi összetevőket is tartalmaz.

Ferenczy Teréz (Rimaszombat, 1823. december 17. – Szécsény, 1853. május 22.) költőnő.

Születési helyét és idejét több forrás, köztük Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái” című műve is tévesen jelzi. 1823. december 28-án keresztelték Rimaszombaton. A család Teréz keresztelője után költözött Rimaszombatról Szécsénybe, születési helyeként így több forrás tévesen Szécsényt említi. Apja könyvkötő volt, nemesi származású család sarja. Teréz családja szerény körülményei közt önművelés útján tett szert irodalmi műveltségre. A költészettel olvasmányai hatása alatt már korán elkezdett foglalkozni; döntő hatást azonban pesti tartózkodása gyakorolt rá, ahol nagybátyja, a híres Ferenczy István szobrász házában megismerkedett Lisznyay Kálmánnal, Bulcsú Károllyal és másokkal az akkori irodalom jeles alakjai közül. Élete azonban csakhamar tragikus véget ért. Az 1849-ben elesett bátyjának halála, s még inkább saját szerelmi csalódása búskomorrá tette és öngyilkos lett. A tragikus sorsú Ferenczy Teréz szécsényi költőnő ugyanazon év végén született, s csak négy évvel élte túl Petőfit. Hogy személyesen találkoztak-e, nem tudni. Alkalom lett volna rá, hiszen Pesten élő rokonainál gyakran megfordult Teréz. Unokabátyja volt Ferenczy István szobrászművész. Közös életrajzírójuk, Zilahi Károly az akkori magyar költőnők műveit bemutató kötetének előszavában, 1864-ben Ferenczyt közvetlenül Szendrey Júlia és Majthényi Flóra közt említi meg, kiemelve, hogy munkásságára Byron művein túl Petőfi is hatással volt. Jelentősége Nógrád vármegyére és azon túlra is kiterjedt.

Az 1370 körül Taron született, a Rátót nemzetség Tari ágából származó Tar Lőrinc Zsigmond király kalandos életű lovagja volt. 1405-1407 között honti és nógrádi ispán, 1407-1409 között pedig pohárnokmester lett, majd 1408-tól királynéi asztalnokmester. A sokat utazó Zsigmond király kíséretében nem egyszer járt Nyugaton, 1415-ben elkísérte uralkodóját a konstanzi zsinatra, de már előtte 1409-1411 között megfordult Írországban is. Valószínűleg a Zsigmond környezetében megismert pokoljárásról szóló történetek hatására ekkor látogatta meg Szent Patrik purgatóriumát, azt a kéngőzös barlangot, melyet a középkori zarándokok a pokol bejáratának tekintettek. Az itt szerzett élményeiről és látomásairól beszámolt a dublini királyi jegyző előtt, aki írásba foglalta azokat. Ezt a dokumentumot ma a British Múzeumban őrzik. De nemcsak a hivatalos beszámoló, hanem a néphagyomány is fenntartotta emlékét. 1520 körül 13 hexameteres sorból álló latin kivonat maradt fenn abból a versből, mely Tar Lőrinc pokoljárását taglalta, majd 1552 körül Tinódi Sebestyén feltehetőleg ugyanezen költeményből bevette Zsigmondról írott krónikájába Tar Lőrinc látomásainak Zsigmondra vonatkozó részeit. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Tar Lőrinc, a település birtokosa korának művelt, tollforgató, világlátott embere, aki a latin és a görög mellett a héber nyelvet is ismerte.