Karancslapujtő egyedi, csak a községre jellemző népviselettel büszkélkedhet. Erről már a Dr. Ladányi Miksa által szerkesztett Nógrád és Hont vármegye 1934-bes kiadásában is olvashatunk. Ünnepi alkalmakkor a következő darabokból állt a lányok, asszonyok viselete Karancslapujtőn: tüll ingváll (vizitke), rojtos kendő, színes rakott szoknya, alsószoknyák, kötény, főkötő. A karancslapujtői népviselet legpompásabb része a főkötő. A régi, babonás asszonyok azt tartották, hogy azért olyan díszes, hogy a gonosz szeme megtörjék rajta. A főkötőt csak fiatalasszonyok hordhatták első gyermekük megszületéséig. A lányok szalagot kötöttek a hosszú, egy ágba befont hajukba. A gyerekes asszonyok hátrakötős kasmírkendőt kötöttek a fejükre. A középkorúak még felköthették a cifra kendőt, az idősebbek azonban csak a sötétebb, egyszerű mintázatút hordhatták. Karancslapujtőn kétféle főkötőt viseltek az asszonyok: kerek és farkasfőkötőt, ez utóbbi volt az elterjedtebb. A népviselethez hozzátartozott még a csizma, a harisnyanadrág, a pendely, a lajbi, a kaláris, valamint a zsebkendő. A gyerekeknek a magyar lajbira volt varrva az ingváll, azon a kázsmérkendő.

Rimócot a viseletkészítés és kifinomult öltözködési ízlés napjainkban is tapasztalható aranybányájaként lehet említeni. Releváns példái ennek a Rimócon szép számmal fellelhető, viseletdarabok elkészítésében jeleskedő idősebb és fiatalabb asszonyok, lányok, valamint azok a hatalmas mennyiségű, változatos paraszti öltözetdarabok, melyek egyházi és világi ünnepek során előkerülnek a fiókos kasznyikból, szekrényekből, kamrákból. A település viselete számos kisebb-nagyobb változáson ment keresztül az elmúlt közel kétszáz esztendőben. A paraszti gazdaságban előállítható egyedi, majd az ipar tömegtermelésének köszönhetően nagy mennyiségben és változatosságban megjelenő gyári alapanyagok, később a bányászat és a nehézipar Nógrád megyei megélénkülésével terjedő városi divat hatása mind nyomot hagyott Rimóc hagyományos viseletén, öltözködési szabályain. Azonban a szubjektív öltözködési szabályokat egy olyan kollektív esztétikai norma fogja össze, mely az idő múlásával vajmi keveset változott és még most is elevenen él. A nők viseletének fő jellemzője a sok, rövid szoknya, a sötét alapszínű kötény, a derékkötő szalag, a csizma, a nyakravaló kendő és a buggyos ujjú ingváll. A férfiaknál a csizma, a csizmanadrág, a szakácska a derékkötő szalaggal, a fekete posztó lajbi mely pásztorbot formában felvarrt pitykékkel és piros nyargalásos hímzéssel díszített, a hímzett elejű paraszting és a magas fekete posztó kalap dominált.

A Palóc Múzeum ma is eleven népi műveltséggel rendelkező táj, az országhatáron is átterjedő Palócföld középpontjában fekszik. A néprajz, irodalom- és helytörténeti arculatú múzeum, mint a térségi kulturális örökség alapintézménye, értékes gyűjteményi anyaggal bír. A Nógrád vármegyei Múzeumi Társulat Nagy Iván akadémikus történész fáradhatatlan munkásságának eredményeképpen jött létre, 1891. március 15.-én, Balassagyarmaton. A múzeum gazdag néprajzi gyűjteménye átfogja Nógrád megye teljes paraszti kultúráját. A múzeum gyűjteményi anyagából föltárható sajátos, a jövő szolgálatába állítható hagyományos gyakorlat a tradicionális falusi létmód egyensúlyi jellege, a természettel kialakított egészséges ökoszisztéma. A Múzeum mögötti ligetben 1932-ben felállított parasztporta az első, áttelepített épületekből álló szabadtéri gyűjtemény Magyarországon. A palóc fundus az 1990-es években út menti kiskápolnával és feszülettel bővült. A múzeum irodalomtörténeti gyűjteménye olyan különleges, Madách Imréhez és Mikszáth Kálmánhoz kapcsolódó eredeti dokumentum- és fotóanyagot tartalmaz, amely a két szerző életművéről, és arról a korszakról, amelyben éltek, teljes és árnyalt képet ad. A balassagyarmati Palóc liget a város legnagyobb parkja nem messze a központtól. 1898-ban Erzsébet királyné emlékére létesítették az akkor még 7 hektáros parkot. A park kialakításának munkáit Kondor Vilmos erdőmérnök vezette. A jelenleg 3,9 hektáros park természetvédelmi terület. Több száz éves fái között találunk hársakat és juharokat. Különlegességnek számítanak az amerikai mocsártölgyek, melyek Nógrád megyében csak itt fordulnak elő.

1844 decemberétől 1853 szeptemberéig Csesztvén élt Madách Imre. Itt születtek meg a gyermekei. Madách ebben az időszakban tevékeny részese volt Nógrád politikai életének, beleértve az 1848-as szabadságharcot is. 1862 augusztusában Madách itt fogadta az Ember tragédiája című műve felfedezőjét, Arany Jánost. A csesztvei emlékmúzeum a mai Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye A 2012-ben felújított, állandó kiállítást kiegészítik az interaktív, modern technikai eszközök. A mini színpadon az adott kort idéző ruhába beöltözve eljátszható a drámából 1-1 szín, beletekinthetünk a mű különböző filmes és színpadi feldolgozásaiba. A felújítás az alsósztregovai Madách kastéllyal együtt EU-s pályázati támogatással valósult meg. A múzeum korhű dokumentumokkal idézi föl Madách Imre életét és munkásságát. Személyes bútorai közt itt van a bölcsője is. A kiállításon láthatjuk Az ember tragédiája kiadásait, illusztrációit. Az állandó kiállítás végigkíséri a Madách-család történetét, felidézi a kort, átfogó képet nyújt Madách Imre életéről és művészetéről - középpontba állítva Az ember tragédiáját, annak világirodalmi és színpadi jelentőségét.

A kazári viselet jellegzetességét a vállat hangsúlyozó bő ingujj és vállkendő a térd alá érő és a csípőt kiemelő azt kerekké formáló sokszoknya és a csizma határozza meg. Az öltözet meghatározó, jellegadó eleme az asszonyok egyedi, csak a falura jellemző sokrétegű fejviselete, amely életkor és alkalom szerint változó. A menyecskék 30 éves korukig több részből álló nagyféketőket hordtak nagyünnepeken, ilyen az aranycsipke-, az üst-, és a rózsásfékető. A kisféketőket, közvasárnapon hordták. A 30 éven felüli asszonyok több rétegben egyedien megkötött és díszített kendőt viseltek. Ünnepeken nyakukba gyöngysorokat tettek. A szabott pendely fölé 5-6 vasalt kikeményített alsószoknyát hordtak. Erre került a változatos anyagú lajbitos (mellényes) szoknya. Nevét a szoknyarészhez varrt lajbiról kapta, ami szintén kazári jellegzetesség. A szoknyát viselték felszúrva is. A szoknya elé bő vagy szűk gangát (vászon anyagú díszített kötény)vagy surcot (klott anyagú díszítetlen kötényt) kötöttek, nagyünnepekkor pedig kecelét, ami fekete klott vagy festő anyagú, ráncolt anyagú a szoknyát majdnem körülérő, ráncolt, bő nagyünneplő kötény neve Lábbeli eleinte nem volt, mezítláb játak, majd megjelent a piros csizma, ezt később felváltotta a fekete csizma.

A palóc szőttesek elterjedési területe Nógrád és Heves megye északi része. Kiemelkedő csoportjaik a halottas párnák, lepedővégek, búcsútarisznyák és kötények. Ezek pamut- és kenderszálból elegyesen vagy tiszta pamutból szőtt parasztszőttesek. Piros, piros-kék pamutfonallal mintázták őket, újabban (e század elejétől) zölddel és sárgával is. A pamutvászon kötények és búcsútarisznyák piros, piros-kék díszítése sokszor az egész tárgyat elborítja, egymás fölé helyezett csíkokból áll, ezekben az egyszerű mértanias elemek mellett a stilizált virágelemek sorai is megjelennek. Szokás a vászonkötények aljába viselőjük nevét is beleszőni vagy belevarrni. A Néprajzi Múz. gyűjteményében egy hollókői kötény piros felirata szinte örömmel adja tudtul, hogy viselője „Horváth Mihály 18 éves”, vagyis elérte a legénykort, amikor megkaphatja a legényt megillető öltözetdarabokat, így a díszes vászonkötényt is. A Szécsényi Palóc Népművészeti és Házipari Szövetkezet a palóc népművészet ősi hagyományait termékein keresztül ápolja. 1951 óta készíti a palóc népművészeti termékeket természetes anyagok felhasználásával, hagyományos kézi szövőszéken, népi iparművész mesterek által. A termékek zsűrizettek. A termelés nagy részét len és pamut anyagokból készült függönyök, terítők és egy lakástextíliák képezik, de készülnek palóc ajándéktárgyak, hímzett vállkendők, népviseleti babák, hímzett tarisznyák. A Gyűjteményben való szereplése hozzájárul a palóc szőttes, hímzés és népviselet hagyományának megőrzéséhez, amelynek elsősorban társadalmi és kulturális jelentősége van. A szövés a szövetkezet legfőbb ágazata volt, mely esetében az ősi módszereket használta fel, mind a technológiát, alapanyagot és mintákat, színeket illetően, így a modern termékek az ősi termékekből fejlődtek ki, de természetesen megtartották a hagyományokat.

Hétköznap és ünnepnapokon még megcsodálhatjuk – igaz, már csak az idősebbeken – a szép vanyarci népviseletet, melynek kicsinyített mását a Viselettörténeti Babagyűjtemény őrzi.
Itt régi fotók segítségével és az idősek elbeszélései alapján sikerült feldolgozni közel 100 év távlatában a korabeli ünnepi öltözetet, mely így a maga nemében egyedülálló. A 20 babán nyomon követhető az a változás, melynek legszembetűnőbb jele a ruhák színesedése és a szoknyák rövidülése. A babák viseletének anyaga eredeti textília. Ezzel is törekedtek a hitelességre, a történeti hűségre, és amennyire egy ilyen aránynál lehetséges, a stílusjegyek megőrzésére. A bemutató célja a viselet bemutatása, közkinccsé tétele és megmentése az utókor számára. A viselet kicsinyített mását Lászka Pálné készítette A gyűjteményt a vanyarci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat pályázatok segítségével hozta létre.

Glatz Oszkár festő a Szinyei Merse Társaság tagja volt; 1935-ben Corvin-keresztet; 1952-ben Kossuth-díjat; 1953-ban kiváló művész elismerést kapott. A Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége társelnöke, a Budai Művészek Egyesületének tagja. 1914-1919 között a Képzőművészeti Főiskola ideiglenes, 1922-1923-ban szerződéses, 1923-tól rendes tanára. Életműve legnagyobb részét a falusi (bujáki) életet ábrázoló portrék, illetve zsánerképek alkotják. Népviseletbe öltözött, a közvetlenség igényével festett alakjait a nemzeti hagyomány jövőjéért aggódva alkotta meg. Képeit naturalista látásmód jellemzi, amely a kor polgári ízlésének felelt meg. A népi életmód és a népviselet iránt érzett elkötelezettségből – olykor szélsőségektől sem mentes – újságcikkeket írt, agitációs szónoklatokat, előadásokat tartott. 1935-ben Buják díszpolgárává választották.  A festőművész, aki közel 30 éven át festett Bujákon az itt készült munkáinak egy részét Bujáknak adományozta, melyek állandó kiállítás keretében tekinthetők meg.

A Bujáki népviselet a XIX. század végén a XX. század elején alakult ki, mostani hosszát az 1960-as, 70-es években nyerte el. A palóc folklórterülethez tartozik, azt szokták rá mondani, hogy több tekintetben is szélsőséges. Legfeltűnőbb darabja a térden felül érő ráncolt sok szoknya, ami nem volt mindig ilyen rövid. Az első és a második világháború idején még fél lábszárig ért, ezt követően kezdett rövidülni. Mostában mondják rá a szakemberek hogy Magyarország legrövidebb népviselete. Az 1980-as évekig hétköznap is hordott népviselet volt a faluban, ma már csak ünnepi alkalmakkor – egyházi ünnepeken, falu ünnepeken - viselik az emberek az ünnepi ruhás változatát az egészen pici lányoktól az idősebb asszonyokig. Általában 3-4 db keményített gyolcs alsóra 3 db tarka szoknyát, majd a legdíszesebb felső szoknyát veszik fel. A szoknyák elé az ún. szakácsot kötik fel. A jó időben a felső testen a félinget, majd a díszített pruszlikot viselik, télen a hosszú ujjas „zabkát” hordják „beliner” kendővel. A nyakukban 10-15 soros gyöngyöt tesznek, melynek sorai váltakoznak egyik sor fehér tejgyöngyből készült, másik sor fényes ezüst színű . A lányok haját a tarkójuknál egy ágba fonják, színes pántlikával díszítik. Ami kimondottan csak a bujáki ruhára jellemző, az a szoknyák alját díszítő nagy fodor.

Egyedülállóságát az is biztosítja, hogy a legszélesebb gyűjtemény úgy a nyugati, mint a keleti országok gyártmányaiból. Különlegessége a kiállításnak, hogy minden készüléken, a készülék megjelenési helyéről és idejéből való zenei anyag szólal meg. Ezzel nemcsak egy 60 évet átfogó technikai, hanem egyben zenei bemutató is. A készülékeket a tulajdonos tartja karban és javítja, esetenként baráti segítséggel. A múzeumi bemutató az alapító által tartott körbevezetéssel történik. Az orsósmagnók történeti fejlődésének bemutatása előtt egy rövid hangrögzítés-technikai bemutató tekinthető meg, amely Edison fonográfjától, a gramofonokon, az acélhuzalos és a lemezes hangrögzítők megszólaltatásán keresztül jut el 1934-ig, a Magnetofonig. A múzeum kiállított anyagának megtekintésére, meghallgatására 1-1 1/2 órát célszerű szánni. Külön említhető büszkesége a gyűjteménynek a teljes magyar gyártmányú közhasználatú orsósmagnó kollekció. Ez 27 db különböző típusú magnetofont tartalmaz, köztük néhány különlegességgel. Ezen felül van a magyar Mechanikai Labor által gyártott Európa-hírű STM stúdió magnetofonokból bemutató kiállítás a stúdióban.