Nógrád vidékén az állatok őrzésével, gondozásával foglalkozó pásztorok közül sokan faragtak használati eszközöket vagy díszes tárgyakat. A palóc pásztorművészet egyik kiemelkedő egyénisége volt Gyurkó Pál uradalmi kanász. Hagyományos életmódja a régi pásztortradíciókat hordozta, kiemelkedő faragó tevékenysége mellett jó dudás is volt. Kanál-, gyufa-, só- és fűszertartók, ivócsanakok, ónberakásos botok, ostornyél, vagy például választóvízzel sárgított, karcolt díszítésű tülök maradt fenn tőle. E kisebb tárgyak mellett huszáros lócát, karosszéket is faragott. Alkotásai a régies díszítési módot képviselték, de később újabb stílusjegyek és témák is megjelentek munkáin. Életműve a magyar pásztorfaragásban országosan is jelentős, jórészt élvonalbeli teljesítményt jelent, ami nemzeti kulturális örökségünknek is szerves része. Alkotásai nagy technikai tudásról, gazdag motívumkincsről, változatos díszítésmódokról is tanúskodnak, egy már letűnt világ tárgykészletével ismertetik meg a látogatót. E palóc hagyományok továbbvivője napjainkban e régióban tevékenykedő fafaragó: Egri István, aki húsz évesen, Lillafüreden kezdett faragni. Balassagyarmatra nõsült, a palóc kultúra itt annyira megragadta, hogy a palóc fafaragás avatott mesterévé képezte magát. 1972-ben kapta meg a népmûvész címet, 1982-ben Gránátalma díjas lett. 16 éven keresztül tanított fafaragást különféle megyei alkotótáborokban, vezette a Fadd-Dombori és a Tokaji mûvésztáborokat. Jelenleg aktív nyugdíjas.