Szent Imre szentté avatása után, a 11-12. század fordulóján épülhetett román stílusban, a 14. században bővítették gótikus stílusú hajóval és sekrestyével. Az 1697. évi Canonica Visitatio-ban jól fedett, Szent Imre herceg tiszteletére emelt templomként említik. 1710-ben barokk stílusban átalakították. Homlokzati fala felett elhelyezkedő kis tornyocskája már 1722-ben létezett, orgonáját 1760. körül készítették. Az épületet 1710-ben átalakították, 1829-ben, 1834-ben és 1908-ban javították. 1952-ben a több helyen beázott tetőzetet az akkor bevezetett műemléki palára cserélték; a további repedések megakadályozására a fal koronájára vasbeton koszorút, és vonóvasat építettek be. 1976-ban végezték az első műemléki helyreállítást Sedlmayr János építész vezetésével. Harangjai 1976-ig a tetőtérben voltak, ekkor a templom előtt felállított, modern haranglábra telepítették ki őket. 1999. és 2002. között állami forrásból egy olasz cég készítette el a falak megerősítését egy általa szabadalmaztatott technológiának megfelelően. Az alapfalak megerősítése után gyémánt fúrófejjel 70 mm átmérőjű furatokat készítettek a falakban hosszanti irányban és ezekben helyezték el a falkötő rudakat, melyeket a szükséges mértékben feszültség alá helyeztek. A rudak így a falakat szorosan össze tudják fogni, de rugalmasságuknak köszönhetően minimális mozgást engednek.

A kerítőfal kapuján bemenve a nyugati homlokzat elé kissé kiugró barokk, hagymakupolás torony magasodik fölénk. Timpanonos, két-két toszkán jellegű oszlop által tartott előrészen át vezet a tornyon keresztül az út a templomba. A hajó déli falához is csatlakozik egy négyzetes előcsarnok, ott a másik bejárat. Két nyílása van, egyik gótikus (a Tari család címerével), a másik reneszánsz stílusú. A templom északi falához csatlakozik a sekrestye. A szentélyrész háromkaréjos. A hajó csehsüveg boltozatos, félkupolával fedettek a szentélykaréjok. A hajó északi és déli falán falképek láthatóak, a szentélykaréjok képei a 15. század első negyedéből valóak. A ma szentélynek használt épületrész a 13. század közepén épült. A 14. század végén bővítették, nyugati végén kéthajós térrel. A török időkben megrongálódott, tető nélkül omladozó templomot a 17. században kezdték helyreállítani. 1978-1984 között történt a régészeti kutatás és a műemléki helyreállítás. A templomdomb melletti emelkedőn áll a Tari család erődített udvarházának romja. Nyugati falának maradványa viszonylag magasan áll, rajta a földszinti hálóboltozat és az emeleti ablaknyílások fészkeivel. Az udvarház elődjét a 14. század közepén építtette a Rátót nemzetségbeli László bán fia (Tari) István. A Tari család a 15. század elején építtette fel udvarházát, amelyet 1472-ig használt. Régészeti kutatására 1983-1984 között került sor.

Nem tudjuk biztosan, hogy ki és mikor építtethette a kővár korai magját. 1331-ben írtak Széchy Péter királyi várnagyról, aki Szanda várából parancsolt a váruradalomhoz tartozó környékbeli népeknek, akik különböző földesúri szolgáltatásokkal tartoztak a magas kővárban élőknek. Luxemburgi Zsigmond király kedvelt híveinek, a Pásztói családnak adományozta, majd a Csetnekiek kezére jutott. Mivel ők részt vettek Nápolyi László trónkövetelő oldalán a lázadásban, a győztes Zsigmond elkobozta, és feleségének,Cillei Borbála úrnőnek adta át, aki a befolyt jövedelmekből tartotta fenn fényes udvartartását. A 16. században, akkori birtokosa, a Báthory főnemesi család csak kismértékben erősítette meg a jelentéktelen várat, amit 1546-ban könnyedén elfoglaltak az Oszmán Birodalom csapatai. Híres várkapitánya, Hubiár aga a bujáki vár alatti réten vívott párviadalt Kapitán Györggyel, a hollókői parancsnokkal, egy rab váltságdíján való vitájuk eldöntése végett. A szandai „pogányok” gyakori rablóportyáinak megbosszulására végül 1551-ben a balassagyarmati magyar vitézek – a legenda szerint egy rejtett üregen keresztül – behatoltak a hegyi erősségbe, annak őrségét az utolsó emberig levágva. A győztes keresztény katonaság elvonulása során felrobbantotta falait, hogy többé ne szolgálhasson a „pogány” búvóhelyéül. Azóta egyre romosabb, régészeti feltárása és megóvása még várat magára.

Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi építmény elődje 18. századi, ebből azonban semmi sem maradt fenn. 1802-ben újjáépítették; főalakja, a megfeszített Krisztus mellett a két mellékalak ekkor Mária Magdolna és János apostol szobra volt. A Vatikán 1803. február 10-én teljes búcsút engedélyezett Szent Anna ünnepének miséjére és a szent kereszt felmagasztalásának ünnepére. A mostani építményt a források többsége szerint 1820-ban emelték. 1859-ben a viharos szél ledöntötte a kálvária keresztjét. A helyére Bécsből hozattak egy vas keresztet. A bujáki hagyomány szerint az 1800-as évek végén is vihar rongálta meg, de egy helyi mészáros költségén helyreállították. 1890-ben Kossitzky Lajos plébános faragtatta a ma is álló kereszteket. A vas keresztet, valamit Mária Magdolna és János apostol szobrát levitték a templomkertbe; ezek ma is a templom bejáratával szemben, a szabadtéri oltáron állnak. A kálváriát 1891. március 21-én újraszentelték. 1959-60-ban rombolni-bontani kezdték a kálvária kőfalának északi oldalát. Az alapfalból nagy köveket feszítettek ki, hogy ezzel siettessék a sarokfal leomlását. 1962 tavaszán a férfiak társadalmi munkában a hívek adományaiból vásárolt építőanyagokkal elkezdték a kápolna és a kálvária felújítását. A kálvária falában körben 14 ablakot nyitottak, és azokban helyezték el a stációs képeket.

A régebbi falurésztől Német-Zabartól keletre, a Tarna patak mellett elterülő rét közepén, kismértékben kiemelkedő dombon épült a templom. Eredetileg a XIII. században román stílusban, majd a XV. században csúcsíves stílusban átépítették. 1805-ben a plébániát újból felállították, és a templomot is helyreállították. A XX. században a megnövekedett lakosságnak a templom kicsinek bizonyult, és 1932-ben a felújítás során megnagyobbították és kőtornyot építettek mellé. A dongaboltozatos szentélyben két románkori tölcséres ablak, a jobboldali régi templomhajó falsíkján csúcsíves ablak és a befalazott XV. századi kő kapukeret tűnik ki. Keresztelő kútja is műkőből készült, benne a szenteltvíztartó, melynek fedele vörösréz. Az örökmécses és a sekrestye ajtónál lévő csengő és tartója színvonalas ötvös munka. A csengő peremének külső részén ciril betűs szöveg. A két oldalfalsíkon öt magyar szent állóképe. A freskókat a mezőkövesdi Takács templomfestő pár készítette. Tornyát az 1932. évi bővítés során építették, négyzetes alapú, nyolcszögletes, magas gúlasíkban végződik, vöröslemez borítású. A templom műemlék. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel. A legújabb felújítása az 1980-as években történt a Műemlék Felügyelőség irányításával. A millennium tiszteletére 2000-ben teljes belső felújítást eszközöltek. 2011-ben felújító külső festést kapott.