Logo

A bánki tó és a hozzá kapcsolódó kulturális hagyományok

A falu nevezetessége, legfőbb vonzereje, a közepén elhelyezkedő közel hét és fél hektáros vízfelületű tó. Ennek köszönheti ismertségét, idegenforgalmát. A település azonban már hosszú évtizedekkel ezelőtt felismerte, hogy nem elegendő a látványos természeti környezet, hanem annak érdekében, hogy ezt az előnyt önmaguk boldogulására tudják fordítani, tenni is kell sok mindent. E gondolkodás mentén született meg egy sor kezdeményezés, mely tovább fokozta hírnevét. Egy ápolt, szép falukép fogadja az érkezőt, van elegendő, s különböző igényeket is kiszolgáló szálláshelye, szolgáltatása, kulturális kínálata. A víz elsősorban horgászparadicsom, de a nyári hónapokban a tó falu felé eső részén létesített, rendezett strand rendkívül népszerű a fürdőzni, napozni vágyók körében. A tavat egy kellemes sétaúton teljesen körbe lehet sétálni, egy részét erdő övezi, és sűrűn találunk romantikus horgászstégeket a fűzfák alatt, a nádasban. Bánk nagy gondot fordít a népi és a nemzetiségi kultúra ápolására is. Már több mint 30 esztendeje, minden év augusztusának elsô hétvégéjén kerül megrendezésre a Megyei Nemzetiségi Találkozó immár többnapos rendezvénysorozata. Ilyenkor az ország messzi tájairól érkeznek művészeti csoportok, hogy műsorukat a sok ezer messziről jött érdeklődő előtt bemutathassák a tó mellé épült hatalmas víziszínpadon. Ilyenkor reggeltől-estig áll a vigalom. De a nyár többi napja sem marad szórakoztató kulturális rendezvény nélkül. A környék legnagyobb - bizton állítható -, legszebb környezetben lévő szabadtéri színpadán hétről-hétre színvonalas programokat kínál a "Bánki Nyár" rendezvénysorozat. Többek között hangversenyek, népzenei programok, filmelőadások, színházi programok váltakoznak, de a fiatalabb korosztály könnyűzenei koncerteknek is tapsolhat.