Logo

Szent Márton római katolikus templom (Csesztve)

A templom építése a műemléki szakirodalom szerint 1212-ben történt, s az épület szerepel az 1382. évi plébániajegyzékben is. A román stílusú építményt 1450 körül gótikus részletekkel újjáépítették. A templom egyhajós, keletelt, előreugró középtoronnyal. A tornya egyszerű, négyszintes, a kétszakaszos hajó falai középkoriak. Szentélye keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó, két félköríves, román ablakkal és gótikus, vízorrokkal kiképzett támpillérekkel. Keresztelőkútja XIV. századi, új, szembeálló oltárába a középkori oltárasztal egy darabja van beépítve. A kegyhely szentélye a török hódoltság idején beszakadt, de a középkori templom 1713-ban még állt. Ezután többször átépítették barokk stílusban. A szentély 1717-ben kapta meg mai boltozatát, de az nem maradt meg sokáig, a templom ugyanis 1731-ben leégett. 1757-ben aztán újabb tűzvész érte, ekkor épült a mai hajóboltozat. A negyedik barokk építkezés 1792-ben folyt, s a plébánia adatai szerint a toronyépítés is erre az évre datálható. 1885-ben tornyát egy méterrel magasították, majd 1914-ben a déli falhoz új sekrestyét építettek. Mai állapotába a 2008. évben történt felújításával került.