Logo

1300-as években épült római katolikus templom (Zabar)

A régebbi falurésztől Német-Zabartól keletre, a Tarna patak mellett elterülő rét közepén, kismértékben kiemelkedő dombon épült a templom. Eredetileg a XIII. században román stílusban, majd a XV. században csúcsíves stílusban átépítették. 1805-ben a plébániát újból felállították, és a templomot is helyreállították. A XX. században a megnövekedett lakosságnak a templom kicsinek bizonyult, és 1932-ben a felújítás során megnagyobbították és kőtornyot építettek mellé. A dongaboltozatos szentélyben két románkori tölcséres ablak, a jobboldali régi templomhajó falsíkján csúcsíves ablak és a befalazott XV. századi kő kapukeret tűnik ki. Keresztelő kútja is műkőből készült, benne a szenteltvíztartó, melynek fedele vörösréz. Az örökmécses és a sekrestye ajtónál lévő csengő és tartója színvonalas ötvös munka. A csengő peremének külső részén ciril betűs szöveg. A két oldalfalsíkon öt magyar szent állóképe. A freskókat a mezőkövesdi Takács templomfestő pár készítette. Tornyát az 1932. évi bővítés során építették, négyzetes alapú, nyolcszögletes, magas gúlasíkban végződik, vöröslemez borítású. A templom műemlék. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel. A legújabb felújítása az 1980-as években történt a Műemlék Felügyelőség irányításával. A millennium tiszteletére 2000-ben teljes belső felújítást eszközöltek. 2011-ben felújító külső festést kapott.