Logo

Salgói vár (Salgótarján)

A Salgótarjánt övező hegyek közül magasodnak a város egyik középkori műemlékének, Salgó várának romjai. A várrom és környéke természetvédelmi terület. A várat a környéket uraló Kacsics nemzetség tagjai építtették. A turisták által igen kedvelt kirándulóhelyet az 1980-as évek óta több szakaszban végzett régészeti feltárással és helyreállítással mutatják be a szakemberek. A kutatások első szakaszára  a Salgótarján város által kezdeményezett helyreállítás előkészítéseként  1981-1983-ban került sor. Ekkor történt meg a bazaltoszlopok alkotta, keskeny sziklagerincen épült felsővár teljes feltárása, sőt az alsóvár kutatóárkokkal történő szondázása. Egyedileg, kiemelten védett régészeti lelőhely. A várromról csodálatos körpanoráma nyílik a környező hegyekre és településekre. Feltűnik innen a szemlélődő előtt a Bükk, a Mátra, a Cserhát és a Börzsöny vonulata, de kedvező időjárás esetén a Magas-Tátra csipkés gerince is látható Salgó Várából. A vár egész évben szabadon, ingyenesen látogatható.